Uralom – A modern állattenyésztés legsötétebb titkai 18+


A legtöbben állatbarátnak tartjuk magunkat. Nem tárgyként, hanem élőlényként, családtagként tekintünk az állatokra, akikkel megosztjuk az otthonunkat is.
Chris Delforce dokumentumfiljéből azonban kiderül, hogy a haszonállatoknak haláluk előtt mennyi szükségtelen fájdalmat és szenvedést kell kiállniuk. Rejtett kamerák segítségével láthatjuk, milyen brutálisan kínozzák és bántalmazzák őket napjainkban is.

A dokumentumfilm nem egyedi eseteket mutat be. A legtöbb felvétel Ausztráliában készült, de többnyire a nyugati világ gyakorlatát mutatja be.

A világon évente körülbelül 870 millió sertést vágnak le.
Életüket ellető ketrecben kezdik, amelyeket arra terveztek, hogy a malacok táplálékot nyerjenek a kocától úgy, hogy az ne tudjon mozogni.

A halva született malacok száma almonként növekszik, míg az élve született malacok 10-18%-a nem éli meg az elválasztási kort: betegségtől elpusztulnak, éhen halnak, kiszáradnak, vagy a szorosan bezárt anyjuk véletlenül agyonnyomja őket.
Az alom csenevész tagjait a telep alkalmazottai ölik meg, mert nem gazdaságos megtartani őket.





Akik az első pár napot túlélik, érzéstelenítés nélkül megcsonkítják: levárják a farkukat és a fogukat, hogy visszaszorítsák a kannibalizmust.

A malacokat 3-5 hetesen elválasztják anyjuktól és körülbelül 5 hónappal később levágják őket.
A hizlaló karámokban zsúfoltan, saját ürülékükben kell élniük.

Néhány nőstény malacot megtartanak, hogy átvegyék a kocák helyét. A mesterséges megtermékenyítés után ők sertés kalodába kerülnek, ami olyan szűk, hogy csak néhány lépést tudnak tenni előre vagy hátra, de nincs helyük megfordulni.
A betonfalak közti ingerszegény környezetnek és az extrém zsúfoltságnak persze súlyos pszichológiai következményei is vannak.

Az Európai Unióban is érvényben van olyan szabály, amely megengedi, hogy a vemhes malacokat 4 héten át legálisan tartsák ilyen kalodákban.

Azokat a malacokat, amelyek a padló rácsai közt a szenyvízelvezetőbe estek, hagyják éhen halni vagy megfulladni saját ürülékükben.

Egy héttel az ellés előtt ellető ketrecbe kerülnek, ahol a következő 4-6 hetüket töltik. A mozgás hiánya miatt a koca izmai annyira elgyengülnek, hogy képtelenné válik arra, hogy felálljon vagy lefeküdjön.
Az ismételt ellés és a rossz körülmények részleges bénuláshoz vezethetnek, megakadályozva az ételhez vagy vízhez történő eljutást.

A koca tehetetlenül végignézi, ahogy a malacai megbetegszenek és meghalnak, vagy a dolgozók megcsonkítják, bántalmazzák, majd elviszik őket.
Két év alatt négyszer éli át ezt a ciklust, mielőtt vágóhídra küldik, vagy megölik és a telepen szemétre dobják.

Leölt kismalacok a vágóhídon

A lehetséges 10-12 éves élettartam helyett a malacokat 5-6 hónapos korukban leölik: szállítóteherautókra zsúfolják őket és a vágóhídra szállítják őket étel, víz, valamit az extrém hideg vagy meleg elleni védelem nélkül.

Fájdalmas halált halnak a malacok

Ausztráliában a malacok elkábításának és megölésének leghatékonyabb és leghumánusabb módjaként a széndioxid gázkamrát tartják számon. Ezt a módszert minden nagy vágóhídon használják: az eszméletüknél levő malacokat a magas koncentrációjú gázba süllyesztik, amely először kiégeti a szemüket, orrlyukaikat, arcüregüket, torkukat és tüdejüket, majd végül megfullasztja őket.
A szén-dioxid alacsonyabb koncentrációja kevesebb fájdalmat okozna, de sokkal tovább tart, amíg a malacok eszméletüket veszítik, ezért nem gazdaságos.

Azokat a kocákat, amelyeknél a méretük miatt a gáz nem volt elég hatékony, azaz eszméletüknél maradtak, őket elektromosan sokkolják is.

A kamra másik oldalán a malacokat kiemelik és elvágják a torkukat, majd kivéreztetik őket.

Kisebb vágóhidakon sokkolót alkalmaznak, ezzel azonban sokkal nagyobb a hiábázás lehetősége. Hibás áramerősség, a sokkoló rossz pozicionálása, a kábítás hibás időtartama, vagy a torok nem elég gyors elvágása a malac részleges bénulásához és mozgásképtelenségéhez vezethez, miközben még mindig képes fájdalmat érezni, vagy akár visszanyerheti az eszméletét kivérzés közben.
A lövedékes fegyverek még ennél is kevésbé hatékonyak a nagyobb állatoknál.

Az állatokat egymás szeme láttára ölik le. Érzik a szagukat, látják a vért a padlón, ezért ellenállnak.

Miután kivéreztek, a malacokat egy forró vízzel teli kádba dobják, hogy a bőrüket felpuhítsák a sörték és szőrök eltávolításához. Amelyeket nem kábítottak el, vagy öltek le megfelelően, végül itt fulladnak meg.

Életük első napján ledarálják a szárnyasok hím egyedeit

A tojó tyúkok élete a keltetőben kezdődik és a sertésekhez hasonlóan alakul a nagyüzemi szárnyasok élete is.

A tojásokat összegyűjtik a tyúkok alól, majd 31 napig keltetik. A hím és nőstény csibéket futószalagon válogatják szét. Ausztráliában mind genetikailag módosítottak, hogy a hímek más színűek legyenek, mint a nőstények, mert így gyorsabban tudják szétválogatni őket.

A tojást nem tojó hímek, valamint a deformált vagy gyengének tűnő nőstények melléktermékként vannak kezelve. Ők egy másik futószalagra kerülnek, amely a gyári darálóba küldi őket.
Ez a gyakorlat legális és még az Állatvédelmi Liga is humánusnak ismeri el.

A tojást nem tojó hímeket darálóba küldik

Mindegyik ipari tojásfarm – legyen az ketreces, ólban költött, szabad tartásos, bio, vagy akár az Állatvédelmi Liga pecsétjével ellátott – mind megöli a hím csibéket.
Csak Ausztráliában évente 12 milliót.

Az egészséges nőstényeket csőrtelenítik, majd rekeszekbe rakják és a neveldébe kerülnek. A tojó ketrecekkel zsúfolt épületekben akár 100.000 madár is lehet. A tojóknak egyenként kisebb helye van, mint egy A4-es papírlap, még a szárnyaikat sem tudják kinyújtani. Az esetleg kiszabaduló madarak az ürülékgyűjtőben pusztulnak el.

A ketrecen belüli halál gyakori jelenség és az épület méreténél fogva sokáig észrevétlen marad. Ez arra kényszeríti a többi tyúkot, hogy a rothadó tetemek tején éljenek.

Miután tojáshozamuk lelassul, kimerültnek nyilvánítják őket. Ládákba pakolják őket, mely során gyakran csontjukat törik.
Elgázosítják és elássák, vagy vágóhídra küldik őket. Itt fejjel lefelé lógatják őket a futóláncon és lennegedik őket egy vízzel teli kádba, amely áramot vezetnek, hogy elkábítsák őket, mielőtt egy pengével elvágják a torkukat.
Azonban ha megemelik a fejüket, elkerülhetik a kábító fürdőt és így teljesen maguknál vannak, amikor a pengéhez érnek.

Tyúkok a vágóhídon

A világon évente 20 milliárd csirkét Broiler keltetőben tenyésztenek. Minden pajtában 40-60 ezer csibét tartanak. Életük első hetében normális a 4-6% körüli halálozási arány. A halott állatok nagy részét a munkások találják meg, a többi gyengének vagy sérültnek látszó madarat megölik, vagy élve szemétbe dobják.

Közel egy hónap alatt hatalmas méretűre nőnek, és a szelektív tenyésztés, a mesterséges megvilágítás, a túlzsúfoltság miatti mozgáshiány, valamint az antikiotikumok hatására nagyon hamar elérik a 3 kg-os vágósúlyt. (35 nap helyett természetes úton egyébként 96 nap alatt érné el a 2 kg-ot.) Ahogy növekednek, gyorsan kitöltik a pajtában levő helyet és saját ürülékük halmain élnek. A pajtát a tenyésztés ciklusa alatt nem takarítják.

Azok a Broiler csirkék, melyek eljutnak a vágóhídig, 90%-uk abnormális testtartástól szenved.
Azok az állatok, melyeket az Állatvédelmi Liga által jóváhagyott címkével árusítanak, egy ülőrudat kapnak, amely végigfut a pajta közepén. Ettől eltekintve azonban a körülményeik és maga az eljárás ugyanaz.

A pulykákat is ehhez hasonlóan tenyésztik, négyzetméterenként hat pulykát hízlalnak fel olyan mértékben, amit a lábaik már nem bírnak el.

Rejtett kamerás felvételeken látható, amint a pulykákat ütik-verik, falhoz csapkodják a vágóhídon, mielőtt a vágósor láncára kerülnek.

Az évi 284 millió pulyka nagy részét karácsony körül veszik meg, az év többi részében le vannak fagyasztva.

Kacsából minden évben 2,3 milliárd példányt fogyasztunk el. Tenyésztésük sok mindenben hasonlít a tyúk- és a pulykaiparhoz.
Ők azonban vizi állatok, a tenyészfarmokon viszont nincsenek vízközelben.
Ez bénaságot, kificamított ízületeket és törött csontot eredményez, mivel hét héten át a gyenge lábuk kell állniuk. Víz nélkül képtelenek tisztán tartani magukat, ami súlyosbítja a betegségek és a vakság kockázatát.

A kacsák tollából kabátot, hálózsákot és ágyneműt készítenek. Kínában a mai napig bevett szokás az élve tollazás, melynek során a kacsákból és libák testéből puszta kézzel tépik ki a tollakat nyílt, véres sebeket okozva.
Levágás előtt az eljárást többször is megismétlik.

A dokumentumfilmben további fejezetek szólnak a marhák, juhok, kecskék, nyulak, rókák, kutyák, lovak, delfinek és halak embertelen tartásáról, kínzásáról és leöléséről.

A magyar szinkron létrejöttét a Magyar Vegán Egyesület és a Vegán Állatvédelem Egyesület támogatta.
Narrátor: Peller Anna, Szabó Dávid, Földes Eszter, Kiss Eszter





Tetszett a film? Oszd meg kérlek másokkal is: